Építészeti tervezés, műszaki ellenőrzés, energetikai tanúsítás.

Komplett építészeti tervezés egyedileg

Építészeti tervezés

Építész tervezés

Ház helyett otthon, szakértő segítséggel

Idővel mindannyiunk életében aktualitást nyer az otthonteremtés feladata. A családiház-építés mindenki számára komoly anyagi ráfordítást jelent. Fontos tehát, hogy a projektbe fektetett minden egyes forint megtérüljön. A befektetés sikeressége pedig a minőségi építőanyagokkal való szakszerű kivitelezésen túl abban mérhető, hogy a családi ház hosszú távon képes komfortos otthonként funkcionálni lakói számára. E komfort megteremtése az építész tervező feladata.

A családi ház tervek előkészítésének szempontjai

Egy újonnan épülő családi ház megtervezésénél nagyon lényeges, hogy az építtetők életmódjukat és igényeiket tisztázzák, hiszen ezek adnak támpontokat a tervező számára is. Természetesen nem szükséges mérnöki pontossággal megrajzolt tervrajzokkal fordulni a szakemberhez, egyszerű kézi rajzok is segíthetnek, de az is elegendő, ha szóban tárjuk fel preferenciáinkat, életvitelünket. Ne feledje, minden részlet lényeges lehet: a főzési szokásoktól kezdve az állattartáson át, a család, ill. baráti kör nagyságáig számos tényező befolyásolhatja az ideális otthon megtervezését!

Régi tervei között szerepel egy saját könyvtárral egybekötött dolgozószoba? Netán egy konditeremnek vagy moziszobának szeretne helyet szorítani az új házban? Otthona egyben vállalkozása székhelye is lesz? Akkor ne habozzon megosztani ezen elképzeléseit a tervezővel is! A kezdeti bizalmi viszony kialakítása kulcsfontosságú lehet a későbbiekre nézve, hiszen sokkal kényelmesebb és árban is kedvezőbb igényeinkre szabni a terveket, mint a kivitelezés közben, vagy évek múltán módosítani az épületet.

Az építész a tervezés során többféle alternatívát is mutat az Ön igényei alapján, melyek közül már könnyen kiválasztható a tökéletes megoldás. Képzeljék el családtagjaival közösen egy napjukat a házban a tervi vázlatok alapján, és tegyék fel a kérdést: melyikben éreznék magukat igazán komfortosan? A válasz segít a jó döntés meghozatalában.

A napjainkra jellemző felgyorsult életvitel merőben más hozzáállást és szemléletet kíván az építész tervezőtől is, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Manapság ritka a nyugdíjas állás, gyakoribbak a költözések, sokan kétlaki életet élnek – mindezt az otthonteremtés kapcsán is szükséges figyelembe venni, és az élethelyzetnek megfelelő házakat tervezni.

Egy szükségleteinkhez illő ingatlanban talán fel sem tűnik, hogy épített környezetünk milyen jelentős hatással van mindennapjainkra: jellemzően csak a kívánt körülmények hiánya az, amit megérzünk. Ezért fontos már a családi ház tervek előkészítése előtt eldönteni, mi az, amiben hajlandók vagyunk a kompromisszumra, és mi az, amiből nem szeretnénk engedni. Cégünk nagy tapasztalattal bíró építész tervezőivel együttműködve garantáltan sikerül összhangba hozni elképzeléseiket anyagi lehetőségeikkel. Ahhoz azonban, hogy minden flottul menjen, az építtetők részéről is előrelátó pénzügyi tervezés szükséges. Ha ez megvalósul, a ház 1-2 éven belül „tető alá hozható”.

Segíthetünk Önnek is?

Ajánlatkérés

Tanácsok a telekválasztáshoz

Az építkezést megelőző tervezési-előkészületi szakaszban számos kardinális kérdés vár megvitatásra. A lakás belső terének kialakításán túl a környék is sokat nyom a latban: nem mindegy, mennyi idő alatt érünk be munkahelyünkre/az iskolába/az orvosi rendelőbe, könnyen eljutunk-e a belvárosba vagy külön élő szeretteinkhez, barátainkhoz stb. – ezért fontos, hogy már a telek kiválasztásánál is körültekintőek legyünk. A sík telkek például az egyszintes családi ház tervek megvalósításának kedveznek, míg ha a telek lejtésviszonyai nagyok, akkor a többszintes, a terepeséshez alkalmazkodó, (adott esetben részben földalatti építményrésszel, pincével, alagsorral rendelkező) épület bizonyulhat jó választásnak.

A frissen kialakított lakóövezetekben vásárolható telkeknek éppúgy megvannak az előnyei, mint a már beépült utcákban lévőknek: előbbiekben modern építésű, viszonylag homogén környezetet kapunk, viszont „új környék” lévén lehetséges, hogy vendégeink nehezebben találnak el hozzánk, folyamatosak az építkezések, nyáron hiányozhatnak az árnyat adó fák stb.

A foghíjtelkek azok számára lehetnek vonzók, akik a zöldbe vágynak, és a vásárlással egyúttal akár egy kész kertet, növényzetben gazdag udvart is kaphatnak az épülő ingatlanhoz. Emellett, ha egy már beépített környékre esik a választásunk, kevésbé kell tartanunk attól, hogy egy nagy volumenű újabb építkezés megzavarja a hely nyugalmát.

Tipp: hogy jobban megismerhesse a választott környéket, tájékozódjon róla alaposan mind az interneten, mind olyanok által, akik ismerősek az adott faluban/városrészben! A leendő szomszédok, közelben élők megismerésével eldöntheti, hogy egyezik-e elképzeléseivel a lakókörnyezet. Látogasson el párjával, családtagjaival minél többször a kiszemelt területre, különböző napszakokban, hogy igazán felfedezzék a hely hangulatát! Térképezzék fel a helyszínt, van-e iskola, óvoda, orvosi rendelő, élelmiszerüzlet, gyógyszertár stb. elérhető távolságban!

Változások az építőiparban

A családi ház tervek elkészítésénél és az építkezés során is egyre nagyobb szerephez jut a minőségi és környezettudatos hozzáállás. A korábban alkalmazott MSZ statikai szabványt az EU által nemrégiben bevezetésre kerülő Eurocode váltotta fel. Az új szabályozás még nagyobb hangsúlyt helyez a tartós és stabil szerkezetű építkezésre (pl. masszívabb, vastagabb vasbeton födémek használata).

Mivel a földgázkészletek vészesen apadnak, az energiatakarékosság is nagyobb odafigyelést kíván: redukált földgáz-felhasználással nemcsak a készletekkel spórolhatunk, hanem egyúttal a károsanyag-kibocsátást is csökkenthetjük. E célhoz igazodva 2020-tól csak azok a lakóingatlanok kaphatják meg a használatbavételi engedélyt, amik az új energiatakarékossági szempontok szerint kerülnek megépítésre; 2018-tól pedig már a családi házak tervezésénél, ill. az állami/uniós építkezések esetében is e szabályozás követelményeit kell betartani. Korszerű technológia többek között a háromrétegű üvegezéssel ellátott ablakok alkalmazása és a 10-15 cm vastagságú külső homlokzati hőszigetelés beépítése egyaránt – csakúgy, mint a megújuló energiaforrások hasznosítása. Erről bővebben is olvashat kapcsolódó blogbejegyzésünkben.

Az egyszerű bejelentésről

Az építész tervezővel való egyeztetés kapcsán fontos megemlíteni az egyszerű bejelentési eljárást. Az építtető (tulajdonos) ugyanis ezen eljárás lefolytatásával szerzi meg a családi ház építésének jogát, mely nem hatósági engedélyezési folyamat. A lakóingatlanok építésére vonatkozó egyszerű bejelentést a 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet szabályozza. A 300 m2 alatti családi ház terveket e jogszabályhoz igazodva készíti el a tervező, a rendeletben meghatározott közös MÉK-MMK szabályzat szerint. Szakmai blogunkon további hasznos információkat talál a témára vonatkozóan.

Háztervezés Fehérvár – Miért döntsön mellettünk?

  • Mert a tervkészítés során egyaránt fontosnak tartjuk a megbízható műszaki tartalmat, a funkcionalitást és az esztétikus kialakítást - az Ön igényeit alapul véve;
  • mert olyan otthonok tervezése a célunk, ahová minden egyes nap öröm hazatérni – hosszú évtizedeken át;
  • mert több kivitelezési lehetőséget is mutatunk megrendelőinknek, hogy biztosan megtalálják a számukra legszimpatikusabb megoldást;
  • mert a korszerű módszerekben és a hosszú távú energiatakarékosságban hiszünk: egy nívós hőszigetelés magasabb beruházási költséget von maga után, viszont hosszú távon csökkenti a fenntartási kiadásokat;
  • mert klienseink költségvetési keretein belül mozogva találunk optimális kivitelezési alternatívákat.
  • Tapasztalt, profi csapatunk a legújabb törvényi előírások szerint, innovatív és gazdaságos megoldásokkal segíti hozzá ügyfeleit a békés, meghitt otthon megteremtéséhez és hosszú távú zavartalan fenntartásához.

Cégünk ügyvezetője a Magyar Építész Kamara tagjaként teljes körű építész tervezői jogosultsággal rendelkezik, amit

ide kattintva ellenőrizhet.

Ebből adódóan nem is kérdés, hogy a színvonalas tervezői munka és a korrekt, emberséges hozzáállás nálunk kéz a kézben jár. Örömünkre szolgál, hogy korábbi megrendelőinkkel a mai napig jó munkakapcsolatot ápolunk, gyakran fordulnak hozzánk tanácsadásért, ötletekért.

Bízunk benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleink között köszönthetjük!

Segíthetünk Önnek is?

Ajánlatkérés

Youtube csatornánk

Néhány további referenciánk - 3D látványtervek videón.

Youtube csatornánk

Legutóbbi blogcikkeink

építész tervezés

Háztervezés Fehérvár

8000 Székesfehérvár, Ősz u. 2.

0670-3655-038

zsoltepitesz@gmail.com

Hétfő - Péntek: 8:00 - 17:00

Minőség, megbízhatóság

Építészmérnöki tervezés, tervezői művezetés és műszaki ellenőrzés, valamint épületenergetikai szaktanácsadás és energiatanúsítás.

A Háztervezés Fehérvár weboldal cookie-kat (sütik) használ a teljesebb felhasználói élmény és anonim látogatottsági statisztika gyűjtése érdekében.